|
Meghívó
a
FIKSZ Rádió 13. születésnapjára
Időpont:
2005. március 10.,
csütörtök, 17 óra
Helyszín:
BME E épület VII. emelet
707-os szoba
Kedves
kollégáink!
1992.
március 8-án, a Nemzetközi Nőnapon, reggel 10 órakor szólalt
meg először a budapesti FIKSZ Rádió a „Nálam nem dönt az állam
– az abortusz magánügy” című kalózadásával. Jelenleg már
folyamatosan közvetítünk műsort az interneten, a www.fikszradio.hu
honlapról
Az
UPC budapesti kábelhálózatán és 98 MHz-en pedig vasárnap
reggel fél héttől szerda reggel fél hétig sugározzuk adásunkat
a főváros 60 km-es körzetében.
Nem
vagyunk babonásak, hiszen a 13. születésnap igazi ünnep a
számunkra. Az elmúlt kb. másfél év alatt csaknem teljesen
újjászerveztük a rádiót: 42-ről 31 évre csökkent
műsorkészítőink átlagéletkora, s a műsorok többsége is
megfiatalodott.
Európai
színvonalú a honlapunk, amelynek látogatottsága meghaladja a
napi 2 500-at.
Akadnak
ugyan, akik a bulvársajtót arról tájékoztatják, hogy „Vérfürdő
volt a FIKSZ Rádióban”, ám támogatóink – a Nemzeti Civil Alap,
az Ökotárs, a Microsoft Magyarország és a BME Hallgatói
Önkormányzata –
tudják, hogy a FIKSZ Rádió munkatársai minden külső,
szervezett támadás ellenére egyre színvonalasabb munkát
végez.
Sajtótájékoztatónkon
olyan tényeket, bizonyítékokat hozunk a sajtó nyilvánosságára,
amelyekről eddig – más rádiók iránt tanúsított, ám
félreértelmezett szolidaritásból – hallgattunk. De
természetesen ünneplünk, tehát az eredményeinkről és
terveinkről is beszámolunk.
Tudomásunkra
jutott például, hogy sem a médiatörvény, sem a törvényt
alkalmazó ORTT nem zárja ki, hogy akár büntetett előéletű
személy, illetve bűnöző által vezetett szervezet is legálisan
működtethessen rádiót és televíziót.
Ezért
indítványozzuk a törvény
módosítását, s ha szükséges, aláírásgyűjtési akciót is
kezdeményezünk: NE LEHESSEN GAZEMBEREKÉ AZ
ÉTER!
Bemutatjuk
kistesónkat is: az erdőkertesi Zöld Rádiót, amely néhány hete
sugározza kisközösségi műsorát.
Izgatottan
várunk Téged is.
Kiss
Kálmán
Elnök-főszerkesztő
FIKSZ
Egyesület – FIKSZ Rádió – FIKSZ-online www.fikszradio.hu –
FIKSZ-pressz Állampolgári
Sajtószolgálat |