|
|
| Népszava Online - Belpolitika |
2005. április 8. péntek | 13:29 |
Cikk bezárása |
|
|
Erkölcsi bizonyítványt kérnének a vezetőktől
|
Jövő héten figyelemfelkeltő sétát tervez az ORTT épületéhez a Fiksz
Rádió. Ezzel arra a kezdeményezésükre hívják fel a figyelmüket: csak
feddhetetlen előélettel lehessen valaki médium tulajdonosa,
főszerkesztője.
|
Figyelemfelkeltő sétát szervez az Országos Rádió és Televíziótestület
(ORTT) épületéhez a jövő héten a Fiksz Rádió. Az adó működtetői korábbi
beadványukra kívánják ráirányítani a figyelmet, amelyben azt
kezdeményezték, csak feddhetetlen előélettel lehessen valaki médium
tulajdonosa, főszerkesztője. Cs. Kádár Péter, a rádió egyik alapítója
és vezetője elmondta: szeretnék, hogy az ORTT lássa, tényleg tárgyalni
akarnak, illetve céljuk az is, hogy megszerezzék az utca népe
támogatását is. Ezt azért tartják lényegesnek, mert azt tapasztalták: a
műsorszolgáltatók nagyon is elkötelezettek amellett, hogy a tulajdonost
hagyják csak békén - tette hozzá Cs. Kádár Péter.
A hétfő délutánra tervezett megmozdulás előzményeként a közösségi rádió
vezetői egy hónappal ezelőtt jelentették be, kezdeményezik, hogy csak
erkölcsi bizonyítvány birtokában lehessen valaki Magyarországon médium
tulajdonosa, vagy főszerkesztője. Cs. Kádár Péter már akkor azt
közölte, a javaslattal az Országos Rádió és Televízió Testülethez
fordulnak; ezt napokkal később meg is tették.
|
|
NÉPSZAVA Online
|
|
|
küldés mailben
|
|
nyomtatható verzió
|
|
cikk bezárása
|
|
|
|
|