2005. március 24. csütörtök - Gábor, Karina
Hírek
Belföld
Külföld
Európai Unió
Gazdaság
Média
Tudomány
Sport
Utolsó oldal
  Rovatok
Publicisztika
Kultúra
Környezet
Életmód
Összefoglalók
Lapszemle
Dossziék
gondola tények
Lezárt dossziék
Fórum
Menetrend
MÁV VOLÁN BKV
MÁLÉV MAHART
 Média
Paulik András  2005. március 11. 13:01
Fiksz: Legyen feltétel az erkölcsi bizonyítvány!


Meghökkentő, azonban egyáltalán nem alaptalan ötlettel állt elő a 13 éves születésnapját ünneplő Fiksz Rádió: Ne lehessen gazembereké az éter! - címmel indított „kampányukban” szeretnék rávenni a jogalkotókat, hogy erkölcsi bizonyítványhoz kössék a médiumok tulajdonlási és főszerkesztési jogait.
„A sajtótájékoztatón olyan tényeket, bizonyítékokat hozunk a sajtó nyilvánosságára, amelyekről eddig – más rádiók iránt tanúsított, ám félreértelmezett szolidaritásból – hallgattunk. De természetesen ünneplünk, tehát az eredményeinkről és terveinkről is beszámolunk.” – hívta meg a szerkesztőségeket a rádió csapata.

Bár a nagy „leleplezés és ténydömping” elmaradt, azonban mindenképpen elfogadható ötlettel álltak elő a fiksz-esek. Törvénymódosítást, s ha szükséges, aláírásgyűjtési akciót is kezdeményeznek, hogy „NE LEHESSEN GAZEMBEREKÉ AZ ÉTER!”

Tudomásukra jutott például, hogy sem a médiatörvény, sem a törvényt alkalmazó ORTT nem zárja ki, hogy akár büntetett előéletű személy, illetve bűnöző által vezetett szervezet is legálisan működtethessen rádiót és televíziót.

Ezért indítványozzuk a törvény módosítását, s ha szükséges, aláírásgyűjtési akciót is kezdeményezünk: NE LEHESSEN GAZEMBEREKÉ AZ ÉTER! - mondták a Rádió munkatársai.

Fotó: Paulik
Kiss Kálmán főszerkesztő és Cs. Kádár Péter
Az előzmények:

2003. októberében új vezetőt választottak, és egy héttel később 13 önkéntes műsorkészítő tevékenységét függesztették fel. Nem várt módon az elküldött rádiósok mellé állt a frekvencia-társuk, a Civil Rádió. Azóta időnként támadásokat kapnak, a tényeket semmibe vevő újságcikkek, rendőrségi feljelentgetések, stb. formájában. Ezek főként a volt főszerkesztő, Matykó Károly irányából érkeznek.

Számos esetben fordultak a Szabad Rádiók Magyarországi Szervezetéhez, hogy vizsgálja ki az ügyet, legutóbb akkor, amikor néhány hete az egyik elküldött tag, Tóth Zoltán nyilatkozott a Színes bulvárlapnak. Eddig sosem kaptak érdemi választ – állítják. Úgy gondolják, a Szaráma jó hírét is veszélyezteti, ha úgy tesz, mintha mi sem történt volna. Az elküldött munkatársak egyre nagyobb részének – közöttük az időközben súlyos testi sértés elkövetése miatt az ügyészség által vád alá helyezett Muka Lászlónak – a Civil Rádió, és a Harmónia Rádió Műhely ad műsorkészítési lehetőséget, Matykó Károlyt pedig a Tilos Rádió foglalkoztatja. Különösen Muka László megszólaltatását tartják etikátlannak, hiszen ellene nyújtott be vádiratot súlyos testi sértés bűncselekmény elkövetése tárgyában az igen alapos rendőrségi nyomozást követően 2004. december 18-án az ügyészség, egyik munkatársukkal szemben elkövetett erőszakos cselekmény kapcsán.

Muka László az elnöke és főszerkesztője az időközben megalakult Napszél Egyesületnek és a Fúzió kisközösségi rádiónak, amely a közelmúltban nyert frekvenciát az ORTT pályázatán. Ennek kapcsán tudták meg, hogy akár büntetett előéletű személlyel is köt szerződést az ORTT, és a főszerkesztőnek nem kell erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkeznie.

A FIKSZ Egyesület a pályázati feltételek és a médiatörvény módosítására törekszik. Ne lehessen gazembereké az éter!

Ezért tárgyalást kezdeményeztek az ORTT-vel, bízván abban, hogy nekik is érdekük a rádiók és tévék vezetőinek feddhetetlensége. Amennyiben szükséges – 13 év után ismét – népszavazást kezdeményeznek a médiatörvény módosítása érdekében. Beadvánnyal fordulnak az Alkotmánybírósághoz is, hogy a médiatörvény hiányzó passzusa nem sérti-e az alkotmányt.

Megjegyzés

Az öltet nem rossz. Megtisztítani a médiumokat – elsősorban az országos méretűeket – azoktól az emberektől, akik nem képesek egy kristálytiszta erkölcsi bizonyítvány prezentálására. A gondola kérdésére, hogy nem kívánják-e a kezdeményezők ezen ellenőrzést kiterjeszteni a műsorvezetőkre, szerkesztőkre is azt válaszolták, hogy az ötlet jó, de egyelőre a cél a tulajdonosi és a főszerkesztői kör „rendbetétele” lenne. Úgy gondolom, hogy amíg Magyarországon országos televíziós csatornákon – akár főműsoridőben – jogerősen elítélt személyek vezethetnek, szerkeszthetnek műsorokat, addig nem a kezdeményezés nem fogja elérni igazi célját. Bár egyes vélemények szerint a műsorszolgáltató belső szabályai között általában kikötheti az erkölcsi bizonyítvány bemutatását, azonban több példán is azt láthatjuk, hogy ezen szabályozás vagy hiányos, vagy komolytalanul működik.

A képekre kattintva megtekintheti galériánkat!
 
 Részletes kereső  a kereső használata 
Keresett szó, vagy kifejezés:  
Hol keressen?  
Mikori anyagok között?   
Kezdődjön:   
Találatok megjelenitese   
Oldalankent     
Vezető anyagok
> A kis népszavazás nagy kérdései – gondola megjegyzés
> Megrohamozták a kormány épületét Kirgizisztánban
> Ma tüntetés a színház előtt - Székhelyi még az SZDSZ szerint is „túllőtt a célon”…
> Húsvéttalan ország lettünk
> Mi az, ami idegesít? Mi a kedvenc számod? – képriport egy érdekes kiállításról
> Lefoglalták Magyarország legnagyobb kalózszerverét
> Kész az utcai harcra a Fidesz – vigyázat szemmel (is) vernek!
> Kövér: Romjaiban hever az ország
> Vizsgálat a Pesti Est ellen - erőfölény?
> CCCP: Atomtorpedók a Nápolyi-öbölben
Ajánlatunk
> Gyurcsányferi elszállt? - gondola hírösszefoglaló - 11.hét
> Képriport Velencéből – érezze magát kicsit Itáliában!
> A taxi hátsó ülésén - képekben
> Az MSZOSZ 2006-ban is megsegíti a szocialistákat – építkezik az MSZP
> Alternatív Kossuth–díj a „Mesemondónak”
> Már a Shrek 4-t tervezik
> Leukémiát okozhat a babáknak a dohányzás?
> Kopt kincsekkel nyitott a Budapesti Tavaszi Fesztivál
> Édes ég! Langyos ég! - Ungár Klára: Egyszerűbb, ha én mondom …
> Lakástrend és design 2005 - gondola képriport
10 nap - Top 10
> Édes ég! Langyos ég! - Ungár Klára: Egyszerűbb, ha én mondom …
> Kifütyülték Gyurcsányt a Nemzeti Múzeumnál – helyszíni jelentés képekben
> Orbán sem tartja elképzelhetetlennek a Parlament feloszlatását
> Kézfogás a kormányfővel - Erre tessék elvtárs...!
> Fütyültek a kokárdára
> Újabb lista az interneten – "az igazi"?
> Demszky is megkapta - képes beszámoló
> Síppal, dobbal kísérik, amerre jár... - gondola megjegyzés
> A miniszterelnöki szóhasználat – gondola megjegyzés
> 650 ezer család sorsáról dönt ma a T. Ház - 16 milliárd a tét
Fórumajánló
> Megkergetik-e gyurcsányt Debrecenben ?
> Gyurcsány pszichiátriai kórképe :)
> Kárpát-medencei panoráma

Impresszum Hirdetési ajánlat Webmester Szerkesztőség Kezdőlap beállítása